Évek óta pihent a polcomon Sheila Heti könyve. Emlékszem, ez is egyike volt ritka, impulzív vásárlásaimnak, kíváncsivá tett a borító, megfogott a cím, és az utalás az ősi, titokzatos kínai jóskönyvre, a Ji Csingre. A „Változás Könyve senkinek sem ad egyértelmű használati utasítást vagy holmi tudósítást valamiféle elhatározott jövőről. Jövőjét mindenki maga alakítja, maga dönt. Tegyem – ne tegyem? Induljak – ne induljak? Ilyen és hasonló kérdések eldöntésében segíti a figyelmes gondolkodó olvasót” – írta a szerkesztő az 1989-es Ji Csing kiadás ajánlójában.
A Változások könyve cím azonban csak a magyar fordítás. Ennek az írásnak a megkezdésekor néztem meg a kanadai, eredeti címet: Motherhood. Anyaság. Lehet, hogy nem veszem le a polcról ezzel a címmel. De örülök, hogy megtettem. Én is egy hasonló utat jártam be, mint Sheila Heti. Lehet, hogy mindenki végigjárja ezt, csak nem beszélünk róla? Mindig irigykedve néztem azokat, akik már gyerekkorukban tudták, mik lesznek. Vagy mik nem lesznek. Én nem tudtam, mi akarok lenni. Az anyaság kérdése pedig sokáig nem is foglalkoztatott. Hosszú önismereti folyamat volt, mire megtaláltam a saját válaszaimat.
Sheila Heti ebbe a folyamatba enged betekintést az olvasónak. Az örökölt sors, önkorlátozó hiedelmek és a társadalmi elvárások, a kultúra hatása mind szerepet kapnak ebben a történetben. A barátokkal, családtagokkal és idegenekkel, jósokkal és jövendőmondókkal folytatott beszélgetések és saját álmainak elemzése során a regény különböző szempontokból világítja meg a női létet és az anyaságot érintő érzelmeket és elvárásokat, a társadalmi és kulturális nyomást, és megkérdőjelezi az ezek hátterében álló feltételezéseket.
Tágabban nézve izgalmas filozófiai kérdéseket feszeget létünkről, emberi mivoltunkról, ösztöneinkről, vágyainkról:
„Az emberi élet egyfajta rövidlátás, mindenki úgy jár-kel, hogy kizárólag azt látja, ami az orra előtt van, vagy még azt sem – elmegyünk egymás mellett, annyira el vagyunk foglalva a saját kis drámáinkkal, hogy mindenről lemaradunk, és felnagyítunk minden apróságot. Ez a kétségbeesett kapkodás a saját jelentésünk után! – amikor valójában az életünk jelentés nélküli.”
„amikor az ember visszatekint az életére, gyakran azt látja, hogy a döntései és a választott utak végül helyesnek bizonyultak. […] nem arról van szó, hogy az ember az egyik életet választja a másik helyett, hanem arról, hogy érzékenyen reagál arra az életre, ami általa akar megszületni. Az alkotáshoz szükség van a fesztültségre – ez a homokszem, ami az igazgyöngy alapja. […] a kérdéseim és kétségeim a homokszemek. […[ Akkor hát próbáljam meg felfedezni a saját értékrendemet és aszerint élni, még akkor is, ha esetleg úgy tűnik, az életem nem halad előre, ellenben a barátaim életével, akik sorra pipálják ki a rubrikákat. Csak azt kérdezd magadtól, hogy a saját értékrended szerint élsz-e, ne azt, hogy kipipáltad-e a rubrikákat.”
A könyv elején Sheila (vagy a könyvben szereplő meg nem nevezett narrátor) sokat kérdez az univerzumtól, az ősi kínai jóslási technikát leegyszerűsítve használja: „Három pénzérme feldobása. Két vagy három fej azt jelenti: igen. Két vagy három írás: nem.” Megható, figyelni a vívódását, ahogyan kapaszkodókat, válaszokat keres, mindenhol, mindenben. Néha kegyetlen önmagával, néha másokkal. A könyv nagy erőssége ez a kendőzetlen őszinteség, mely nagyon tömör, lírai hangvételével még inkább elgondolkodtat: “Anyám azt mondta nekem gyerekkoromban: tudod, hogy az én családomban mindig a nők voltak az okosabbak. Így hát én is okos akartam lenni: semmi más, mint szavak egy könyv lapjain.”
A regény egy történet elmesélése helyett kérdéseket tesz fel. Naplószerűségével és közvetlen stílusával bevonja az olvasót. Bennem is felmerültek általa a saját kérdéseim, és örültem, hogy néhányra már megvannak a válaszaim. Számomra megdöbbentő volt, hogy Sheila szembeállítja a művészeti alkotómunkára irányuló vágyat az anyasággal. Számára ez egy választás, mintha a kettő nem létezhetne együtt, mintha egyféleképpen adhatna életet. Izgalmas volt figyelni magamon, ahogy szurkoltam neki, hogy megtalálja a válaszait. És ahogyan elfogultságomban azt kívántam, jusson oda a könyv végére, hogy vágyjon az anyaságra. Amikor erre rádöbbentem, el is tudtam ezt engedni.
„A művészet élő dolog – úgy értem, miközben az ember éppen létrehozza? Ugyanolyan élő, mint bármi más, amit élőnek nevezünk?
Igen
Akkor egy nőnek, aki könyveket hoz létre, megbocsáthat az univerzum amiatt, hogy nem hozza létre ez élő dolgot, amit kisbabának nevezünk?
Igen.”
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szeretne élete fontos döntésein mélyebben elgondolkodni, akár előttük áll, akár már meghozta egy részüket. Sheila Heti kérdései egyedi és személyes felfedezésre invitálnak, és ahogyan az én esetemben is, akár azon is elgondolkodtatnak, milyen előítéleteink vannak a témában.
„A környéken sétálva látom, hogy a fű kinő a járdán, de minden fűszálnak a föld alatt kell elkezdenie az életet. Úgyhogy talán nem baj, hogy én is sokáig a föld alatt voltam. A legvaskosabb törzsű fa egykor a legvékonyabb volt. A természetben minden erős dolog gyengeként indult, nem igaz? Ha eddig gyenge voltam, az nem jelenti azt, hogy sosem leszek erős.”
http://www.sheilaheti.com/motherhood-1
Sheila Heti: Változások könyve, Libri, 2019
